Merre tekerj, hogy elégjen a húsvéti sonka?

Két hete, hogy reggel a vécén üldögéltem, s próbáltam áttenni magam a töltött káposzta, sonka, töltött tojás és hasonló ínyencségek mértéktelen fogyasztása okozta gyomorgyötrő harcon. Azon gondolkodtam, hogy amíg a csajok itthon várják a locsolókat, jó volna elmenjek egyet tekerni, addig sem lábatlankodok itthon. Bár nagy csábítást éreztem, hogy a Trónok harca néhány új epizódját megnézzem, végül a nagy dolgok közepette egy origós Kobra interjúrabukkantam. Fél óra múlva már a Szelykén evickéltem kifele. Nem volt egyértelmű útiterv, csak tekerni egy jót. Első biztos pont a Jézus-kilátó (ismertebb nevén a Pléh Krisztus és miért nem ha már húsvét) volt. Bogárfalváról indult a felkapaszkodás, a Gordon tetőre, de megvallom őszintén szegény tüdőm nem tudott akkorára tágulni, hogy elég levegőm legyen. Főleg a végén, ott mindig mohó vagyok s nem a „rendes úton” megyek, hanem valami szekércsapáson, ami a szobor alatt igen meredeken fut neki az oldalnak. Annyira, hogy az utolsó néhány méteren kénytelen voltam taszítani, mert a legkönnyebb áttéten folyton ágaskodott egy-kerékre a bringa. Ezzel még nem is lett volna baj, de a méretesebb kövek ide-oda térítettek, s ahhoz már nem volt elég erő a lábaimba, hogy ezeket izomból korrigáljam. Annyira elfogyhatott az oxigén, hogy amikor kiértem el is néztem az utat, s számításaimhoz képest a szobor ellentétes oldalán értem ki, de mire észrevettem, egy kisebb kitérőmbe került.

Néhány lézengő kocsis kirándulón kívül nem volt nagy mozgás, én sem időztem sokat. Pulzusszám visszaesett, kötelező képek elkészültek, s már tekertem is az oroszhegyi kilátó fele. Nagyon szórakozott kedvembe lehettem, mert itt is egy pillanatra elnéztem az utat, ami ismét egy nem túl nagy kitérőt eredményezett, ellenben kalandossá tette a mezei utat.

A dombokon hullámzó út mélyedéseiben még ott volt az esővíz, kiszámíthatatlan mélységű sárcsapdákat állítva. Ennek is megvan a technikája, hogy miként lehet átjutni rajtuk, amit nagy évezettel alkalmaztam, mindaddig, amíg az egyik némileg összetettebb sárcsapda meg nem fogott. Itt egy kicsit merült a cipő, de szerencsére az első kerék már kiért, így egy dobbantással sikerült kievickélnem. A kilátóig és onnan befele nagyjából zavartalan, sőt már-már unalmas volt az utam. A megszokott aszfalton történő ereszkedéstől eltérően, most Oroszhegyet elhagyva Fancsal fel vettem az irányt, így Ülke, Szentamás érintésével a Szejke felől értem vissza a városba. Ez az útvonal is lassan olyanná válik, mint mint a Ceken tetői. Évente legalább egyszer kötelező.

Az új útvonal. Az oroszhegyi kilátóból kémlelve a tájat észrevettem, hogy Oroszhegy másik kijáratánál eltér egy köves út jobbra, ami az erdő alatt hosszan oson. Ha jól sejtem ott, vagy legalábbis arra fele, el lehet tekerni a Zetelaki gátig. Ez egy kiváló útvonal a következő tekeréshez. Ezen a hétvégén sajnos bringa felújítás (hamarosan arról is lesz bejegyzés) és szaladó útvonalak tisztogatása miatt már nem maradt idő a tekerésre, de remélem hamarosan tesztelhetem a kinézett szakaszt is. (Közben megtudtam, hogy kavicsos de jó út vezet a gátig. Így annyira nem izgi, de majd valami csavart kitalálok.) 

Mért adatok:

Átlag sebesség: 16.4 km/h

Tekeréssel töltött idő: 1 óra 59 perc
Össz idő: 2 óra 12 perc

Max. sebesség 54 km/h

Táv: 32.72 km
Max. pulzus: 184
Átlag. pulzus: 156

Elégetett kalória: 2073

Ha tetszett, akkor oszd meg másokkal is, ha még  nem lájkoltál, akkor csatlakozz a Facebookon is.